Ecce homo!
Íme az ember! Róma helytartója törvénykezik Jézus Krisztus felett, akiben nem talál bűnt, a csőcselék nyomására mégis megfeszítik. Munkácsy Mihály 1896-ban alkotta meg azt a monumentális művét, amely a Krisztus-trilógia részeként jeleníti meg az ítélet pillanatát.
Az Ismerős Arcok zenekar Ecce homo címen jelentetett meg új zenealbumot 2026. március elején, majd az első lemezbemutató koncert Budapesten, az Újszínházban hangzott el, március 26-án.
Az előadás Elekes Attila André bevezetőjével indult. Ő tervezte a zenealbum borítóját, amely nagy méretben a színpadkép hátterében is megjelent. Megtudtuk, hogy a korongon látható karok a zenekar tagjaié, mindegyik egy-egy a festményen látható kéztartást formáz. A fényképeket Hadnagy Ancsi készítette. Magyarországon kortárs, élő embert nem lehet bélyegen megjelentetni, így a karok grafikája került a frissen kiadott bélyegekre, valamennyi zenekari tagnak átadtak egyet. (A bélyeget szintén Elekes Attila André tervezte.)
Megkezdődött a koncert, sorra megszólaltak az új dalok és korábbi szerzemények. Nyerges Attila elmondta, hogy a címadó dalt Leczó Szilveszter írta, aki már nem zenekari tag, de a kapcsolatuk nem szakadt meg. Végig rendkívül emelkedett hangulatban telt az idő.
Magam már közel egy hónapja a világhálón hallgattam az albumot, de a tartalmi rész mélyebb megértéséhez szükség volt a koncertre és a zenealbum borítójának kézbevételére! Nagyon mély gondolatiság jelenik meg a dalokban és a szövegekben, egyáltalán nem könnyű azokat megérteni, befogadni és továbbgondolni.
Nagyböjt volt, az elcsendesedés és a bűnbánat ideje. Megosztok veletek néhány képet, amelyeket a koncerten készítettem, egy hivatalos zenefilmet, pár fényképet Nagypéntekről. A Bodajki Mária-kegyhelyen vettem részt a szertartáson, majd vasárnap a feltámadást ünneplő szentmisén.
+++
+++




Kezdem a legvégén.Nekem az album borítója,nem tudom,milyen okból,de nem tetszik.Természetesen ismerem a képet kívülról-belülről,de a lemez koncepciójának hiányában nem tudok vonatkoztatni a borítóra.Talán a lecsorgó vér nem illik ide?
Lecsóval kapcsolatban annyit tudok,hogy gond van a kezeivel,gyakorlatilag nem tud játszani.
Reméljük,csak átmeneti állapotról van szó,rendbe fog jönni.
Az albumot még nem hallottam,hogy a birtokomban legyen,koncertre kell menni!Viszont azt kijelentem,amíg nem ismerem a mindig aktuális új lemezt,a lemezbemutató koncertek nekem nem adnak akkora élményt,mint később,amikor a dalokat töviről hegyire megismertem.
A borító és az album tartalmi része egységet alkot. Könyvként kihajtható, bal oldalon zsebben található kivehető füzet dalszövegekkel, a korongon is látható karokkal; jobb oldalon van a korong.
Bár ma már a streaming szolgáltatók is megjelenítik a borítót, nem ugyanaz, mint amikor az ember fizikailag kézbe veszi azokat.
Sokat gondolkoztam ezen, a Pink Floyd legendás albumai The Dark Side of The Moon, vagy a Wish You Were Here borítói önálló életre keltek, hosszan lehetne sorolni az emlékezetes grafikákat. Akkor működnek jól, ha kölcsönösen erősítik egymást a zenei tartalommal.
A lemezborítók egy egységet képeznek a lemezzel.Továbbmegyek:eladják a lemezt.
Ha megismerem a lemezt,biztosan máskénz tekintek az IA legújabb borítójára.